2025 JÚNIUS 10.
Kiborgokká válunk anélkül, hogy észrevennénk?
2025 JÚNIUS 10.
Kiborgokká válunk anélkül, hogy észrevennénk?
Nagyot tévedünk, ha azt hisszük, hogy csak a hollywoodi szuperprodukciókban léteznek a félig gép-félig emberek? „Mi már most kiborgok vagyunk" - állította Elon Musk közel tíz évvel ezelőtt. Ez a futurisztikus kijelentés erősen túlzó, de ha belegondolunk abba, hogy mennyi mindent bízunk az eszközeinkre, lehet, hogy nem is jár olyan messze az igazságtól.
Mára olyan szuperképességekre tettünk szert, amelyekről néhány évtizede még álmodni sem mertünk volna. Egy apró készülékkel a zsebünkben hozzáférünk a világ tudásához, bárkivel kommunikálhatunk - akár a Föld másik felén is, és számos feladatot végezhetünk el másodpercek alatt. Ki ne akarná kiaknázni az ebben rejlő lehetőségeket?
Elindult egy változás. De az nem a kapcsolatunk a gépekkel. Mi magunk változunk. És ebben fontos szerep jut az eszközeinknek, melyek mindig velünk vannak. Elsőként rájuk nézünk reggel, velük fekszünk este, napközben pedig átlagosan negyed óránként ellenőrizzük a kijelzőt és naponta több, mint 2600-szor érünk hozzá „csak” a telefonunkhoz.
A technológia bekúszott az otthonunkba, az estéinkbe, a kapcsolatainkba, a szabadidőnkbe – mi pedig engedjük, mert tetszik. Kényelmes, hasznos, izgalmas. De mintha közben valahogy kicsúszott volna a kezünkből az irányítás. Pedig mi csak használni akarjuk és helytállni a segítségükkel minden fronton. De jönnek az esti e-mailek, a nem szűnő értesítések, az algoritmusok által testreszabott tartalmak – és valahogy magától értetődőnek tűnik, hogy mindig online és mindig a képernyők előtt vagyunk.
Egy pénzügyi vezető így fogalmazott:
"Nálunk a cégnél az a menő, aki még éjszaka 3-kor is levelet küld. Én meg reggel 6-kor kelek, a gyerekek miatt. Alig látom őket, mert délután is sokszor túlórázom. De ez mit se’ számít, mert aki éjjel ír e-mailt, arra mondják, hogy: na, ő keményen dolgozik, és őt istenítik.”
Ez nem egyedi történet. Valószínűleg mi is találkoztunk már hasonlóval. Talán mi is éreztük már, hogy „erre muszáj még valamit reagálnunk”, nehogy lemaradjunk a többiekhez képest. Esetleg „csak gyorsan megnéztünk” még egy videót, mert annyira érdekelt, vagy átpörgettünk még pár hírt. Mintha attól tartanánk, hogy kimaradunk valamiből.
De itt jön egy nem várt ellentmondás: miközben ilyen szüntelen összeköttetésben vagyunk a világgal, mégis egyre távolabb érezzük magunkat másoktól. Hiába az állandó elérhetőség, a WHO szerint a magány mára globális egészségügyi problémává vált. És ez nemcsak az időseket érinti. A felmérések szerint az európaiak több mint fele (52%), a magyarok 56%-a érzi magát egyedül. Ezt a többség a túl sok munkával magyarázza. Különösen elgondolkodtató, hogy a magyar fiatalok körében mennyire erős az elszigeteltség érzése; tízből heten érzik magukat magányosnak, miközben folyamatosan kapcsolatban vannak – a digitális térben. A 9-16 éves gyerekek hétköznap átlagosan napi két órát töltenek az internet használatával és másfél órát tévénézéssel. Hétvégén pedig ennél még egy-egy órával többet. És mi, felnőttek? Alig vagyunk kevesebbet a digitális világban.
Míg az emberek 38%-a küzd azzal, hogy hogyan szabályozza az erre fordított idejét, addig a szülők felének okoz nehézséget, hogy megfelelő kereteket alakítson ki gyermeke eszközhasználatához. A kamaszok sincsenek könnyebb helyzetben: tízből hatan érzik úgy, hogy túl sokat vannak a képernyők előtt, és nem találják az utat vissza. Ezért talán nem lep meg minket a kutatások eredménye, amelyek szerint a fokozott internethasználat miatt csökken a család közös, tartalmas programokkal töltött ideje. Ez a hiány pedig lassan kikezdi az összetartozás érzését, gyengíti a családi kohéziót. Kapcsolódunk, de nem egymáshoz. Hogyan lépjünk innen tovább?
Nekünk, embereknek van valamink, ami a gépeknek nincs: szabad akaratunk. Míg ők a programjaik szerint működnek, mi képesek vagyunk bárhogy dönteni. A kérdés csak az: élünk-e ezzel a képességünkkel? És ha igen, mi mellett döntünk? Miben engedjük, hogy teret hódítson a virtuális világ az életünkben, és milyen mértékben engedjük ezt meg neki?
Éppen ebben segít a Digitális egyensúly program. A második heti munkafüzet is arra hívja fel a figyelmet, hogy ne ellenségként vagy jóbarátként tekintsünk a digitális világra, hanem hasznos eszközként, melyet mi irányítunk. A feladatok abban segíthetnek, hogy úgy használhatjuk a technológiát, hogy az testi-lelki egészségünket támogassa és erősítse családi kapcsolatainkat.
És ha úgy döntünk, közösen olyan új egyensúlyt teremthetünk, amiben minden családtag otthon érzi magát. Csatlakozz a programunkhoz! Folytassuk a digitális egyensúly felé vezető utat együtt!
A 2. hét munkafüzetét ITT találod!
A cikk a Telekom HelloSzülő.hu platformon jelent meg 2025. 06. 10-én és ezen a linken olvasható: https://helloszulo.hu/?type=article&id=470&title=Kiborgokka-valunk-anelkul-hogy-eszrevennenk
© 2019 - 2026 PÁLKUTI NOÉMI ADRIEN - Minden jog fenntartva